Blog

Van molnáríjad?

Van molnáríjad?

Akkor ott a helyed 2018. augusztus 4-én a X. Molnáríj-találkozón Nagyhalászban.

Köszönetemet nem tudom másként kifejezni, csak azzal, hogy meghívlak Téged kedves molnáríj tulajdonos családtagjaiddal, barátaiddal, ismerőseiddel, hogy egy olyan közösségbe nyerj bepillantást, és részese lehess, ahol egy biztos közös pont van ez pedig az általam készített íj.

A legtöbb  ember vágyik a jó társaságra, az aktív pihenésre, szereti a természetet és ha még a hobbiját is űzheti, akkor csak is egy tökéletes napra számíthat amennyiben tiszteletét teszi a rendezvényen.

Most is csak kizárólag molnáríj tulajdonosokat várok, akik lehet, hogy kezdő íjászok, de az biztos, hogy sikerélményben ők is bővelkedni fognak.

Most sem a másik legyőzése legyen a cél, hanem a jó hangulat, jó társasággal, aminek közösség kovácsoló ereje van.

Mivel ez a 10. alkalom, hogy együtt reptetjük a vesszőket, némi meglepetést tartogatok mindazoknak, akik molnáríjjal a kezükben lövik meg a célokat.

A verseny 10 órakkor veszi kezdetét. Mint minden alkalommal, most is könnyen legyőzhető festett célokkal kedveskedek neked, amik lehet, hogy ismerősek lesznek számodra.

 

10 célnál gyűjtheted pontjaidat, de most se csak magadért, hanem családtagodért, barátodért vagy csapattársadért is próbálj koncentrálni, mert összeadhatjátok amitek van és értékes tárgyi nyereményekre licitálhattok a verseny végén. Összefogás, összetartás jó hangulatban, ez lesz a nap mottója.

A csapatok, mint mindig önszervezően alakulhatnak, de 10 főt lehetőleg ne haladja meg.

A versenyt követően 13 órakkor lesz az ebéd, amit ismételten Molnár József fog számunkra elkészíteni. A finom babgulyás illata mindazoknak ismerős lesz, akik előző molnáríj-találkozókon  már részt vettek.

Ebéd után 15 órakkor, értékelés.

A kategóriák és a díjazás sem változik a tavalyihoz képest.

10 éves korig minden csemetét megdicsérünk és díjazunk, hiszen már az szép teljesítmény, hogy fegyelmezetten, koncentrálva végig lövi a versenyt.

10 éves kor felett minden kategóriában a legtöbb pontot lövő íjászt éremmel, oklevéllel és tapssal jutalmazunk.

Az elismerések után következik a tavaly is nagy sikert aratott licitálás.

Ha lemaradsz, kimaradsz egy hihetetlen izgalmas és szórakoztató programról.

A meglőtt pontjaidat pénzre váltjuk a verseny végeztével, amivel értékes tárgyi nyereményekre licitálhatsz. Egyénileg is lesz esélyed, de csak a meglévő összeggel tudsz bezsebelni valamit. Viszont ha családtagoddal, barátoddal, csapattársaddal összedobjátok a pénzeteket, akkor értékesebb dolgokkal térhetsz haza és azzal a jóérzéssel, hogy más segített hozzá, vagy Te okoztál örömöt egy másik embernek.

Fontos, hogy ezzel a hozzáállással vegyél részt a versenyen és tudj azonosulni a leírtakkal!

Ugyan most nem jutalmazom tárgyi nyereményekkel a legjobban lövő íjászokat, de a licit felajánlásokat megteszem, amihez bárki csatlakozhat.

Amennyiben lehetőséged van felajánlást tenni azt szívesen fogadjuk, ezáltal még több versenyző licitálhat és vihet haza az élményeken kívül tárgyi nyereményt.

A helyben nem fogsz csalódni!

A találkozó Nagyhalászban az Albók-tó területén kerül megrendezésre, ahogy az elmúlt években is. A tó tulajdonosa Albók József most is biztosítja számunkra a gyönyörű helyet, és szívesen látják a verseny előtti napon érkezőket, akiknek ingyenes sátorozási lehetőséget biztosítanak. Kempingezhetsz, horgászhatsz, íjászkodhatsz, süthetsz-főzhetsz, családoddal, ismerőseiddel vagy barátaiddal, nincs más dolgod, mint pihenni és jól érezni magad. Kulturált körülményekkel és jól felszerelt büfével várnak szeretettel.

A verseny helyszíne:

4485 Nagyhalász, Rétköz u. 44.

GPS koordináta:

48 07’44.7’N

21 44’31.9’ E

 

Remélem, akik az elmúlt 9 évben részt vettek ismételten megtisztelnek jelenlétükkel, és akik még nem voltak most ellátogatnak hozzánk, hogy köszönetemet fejezhessem ki nekik, hogy a Molnáríjasok táborát bővítik.

Amennyiben a rendezvénnyel kapcsolatban bármilyen kérdés felmerül benned, nagyon szívesen segítségedre leszek, írj a molnarsandor@molnarij.hu e-mail címre, vagy hívj a +36-20-9768-093-as telefonszámon és ne felejts el követni, a Molnáríj facebook-on!

Várok minden kedves molnáríj tulajdonost és érdeklődőt!

Posted in: hírek, események

Leave a Comment (0) ↓
Küldd el kérdésed, véleményed! Üzenetküldés
Itt kérd el! 5 nyílvessző ajándék a vásárolt íj mellé...
Add meg az adatokat és íjvásárláskor automatikusan jár neked 5 nyílvessző ajándékba! Csak egyszer kell feliratkoznod, s minden ezután vásárolt íjhoz jár az ajándék...

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Lakóhely (kötelező)

A weboldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ehhez kérjük hozzájárulását. további információk

Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk cookie-t használunk honlapunkon. Ha továbbra is a beállítások változtatása nélkül marad a honlapon, azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, hogy minden cookie-t megkap a honlapon. Azonban, ha szeretné, bármikor meg tudja változtatni a cookie beállításokat. Felhívjuk figyelmét, ha megváltoztatja a cookie beállításokat, a továbbiakban nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését. A honlap néhány funkciója elveszhet, míg Ön néhány weboldalt többé már nem fog látni. Még többet megtudhat adatkezeléssel foglalkozó aloldalunkon.

Bezár