Fent az északi kánság vezetője jólelkű és nemes ember hírében állt. A kánság virágzott uralkodása alatt. A népek bőségben, békében és nyugalomban éltek. Ennek a kánnak volt három gyönyörű leánya. Az elsőszülöttet arany színű hajjal ajándékozta meg a Teremtő. A második leánynak holló fekete haja volt, míg a harmadik lánynak vörös haj koronázta a fejét.

Mindhármukat imádták a kánság lakói, de a legkedvesebb a szívüknek, a vörös hajú leány volt. Közvetlensége és vidám természete tette népszerűvé országszerte. Szívesen vegyült el az egyszerű halandók között, szeretett a népes piactéren beszélgetni a kofákkal. De nem csak a közösséget szerette, hanem a harci játékokat is. Az íjászat állt a szívéhez legközelebb. Titokban gyakorolt a kánság legjobb íjkészítőjével, aki megígérte, hogy készít majd neki egy különleges íjat, ha eljön az ideje. Apja nem nézte jó szemmel ezt a tevékenységét mert szerinte egy lánynak nem az istállóban és a fegyvertárban a helye. Telt múlt az idő, hamar híre ment a kánságban lévő jólétnek, gazdagságnak és nem utolsó sorban a kán három gyönyörű lányának.

A szomszédos ország vezérénk a fia szemet vetett a kánságra és annak minden szépségére. Így hát meghívatta magát a kán udvarába és addig csűrte-csavarta, míg kikényszerítette a kánból, hogy rendezzen egy lovagi tornát. A szomszéd király fia legyőzhetetlen vitéz hírében állt. Így nagy eséllyel indult a torna bajnoki címéért. Fondorlatos módon megzsarolta a kánt, ha nyer a versenyen, akkor adja neki az egyik lányát, ha nem akkor lerohanja csapataival a kánnságot és kardélre hány minden élőt, nem kímélve nőt se gyereket. De ha veszít, akkor örökre békén hagyja a kánságot és a népet. A kán ennek fényében beleeggyezett a torna megtartásába. Ahogy a lovagi torna a vége felé közeledett, úgy lett egyre szomorúbb a kán, hiszen az ifjú, arrogáns északi minden ellenfelét legyőzte. Már csak egy fegyvernem volt hátra. Az íj. A küzdőtér üres volt. Csak az északi állt ott dölyfösen és az arcáról lerítt a megvetés. Már szinte a markában érezte a győzelmet, mikor becsoszogott egy öregember kezében egy íjjal. Az ifjú úgy vélte, ezt a vénembert bekötött szemmel is legyőzné.

Meglepetésére, amin a kán is osztozott, s mindenki ki szemtanúja volt a jelenetnek, az öreg íjász a kán elé járult. Mélyen meghajolt, szavait viszont nem a kánnhoz intézte, hanem a vörös hajú lányához. Ígért neki egy íjat, ha eljön az ideje. Eljött, majd átnyújtotta a fiatal lánynak. 
- Tudod mit kell tenned. – mondta, majd ismét meghajolt és távozott.

Démoni csata vette kezdetét. A dölyfös északi először félvállról vette a lányt, hisz eddig nem akadt legyőzőre. Már az utolsó célnál voltak, fej-fej mellett haladtak, azonban az utolsó lövést az északi férfi elvétette. Viszont a lány nem tudott hibázni. A vesztes kénytelen volt elfogadni, hogy legyőzték, ráadásul egy nő aratott győzelmet felette. Így ért véget a démoni csata. Ettől a perctől a kán lányát, valamint annak legendás íját is Vörös démon néven emlegették.