A történet a nagy szárazság idejére nyúlik vissza, amikor a tél végeztével beköszönt a tavasz és az esőfelhők bőszen áztatják a legelőket, erdőket, mezőket új életet adva a növényeknek és állatoknak, ezzel teremtve meg az élet körforgását. Elmúlt a tavasz és a nyár java is, de a felhőkből csak nem akart esni az eső. A törzsi vezető megkérte a sámánt, hogy járjon közbe az égieknél, mert így kipusztulás fenyeget embert és állatot egyaránt. A sámán kérte az égieket, hogy mutassanak neki utat, hogyan tudna esőt fakasztani a gomolyfelhőkből.
Álmában üzentek az égiek: „Szólj a legjobb íjászodnak, hogy az íjkészítővel készíttessen egy íjat, amit Esőhozó névre kereszteljenek. A bagoly órájában, mikor a felhők eltakarják a csillagokat, lőjön három vesszőt a felhőkbe, ezzel megnyitja az égi csatornákat és bőségesen lesz vizetek.”
A sámán megfogadta az égiek utasítását és az égi csatornák megnyílva öntötték magukból az életet adó vizet. Így lett az íj neve Esőhozó.