Sárkányszív
Messze keleten még a mai napig hisznek, sőt biztosak, a sárkányok létezésében. Mutatja ezt a több ezer éves kultúrájuk is. Történetünk addig a korig visz minket vissza, mikor még a sárkányok uralták az eget és nem a repülőgépek. Akkor, mint ahogyan ma is, voltak rosszak és voltak jók. Ez alól a sárkányok sem kivételek.
Történt egyszer, mint már említettem a messzi keleten, hogy egy gonosz sárkány fosztogatta a békésen éldegélő ország egyik hegyektől elzárt kicsiny faluját. A falu vezetője bölcs ember hírében állt, azonban a nagy bölcsessége vajmi keveset ért a sárkány dühével, leginkább az étvágyával szemben. Szinte minden birkát, tehenet, lábas jószágot, de még a falu végén kóborló bolhás kutyát is elragadta. Nem volt mit tenni, el kellett pusztítani a sárkányt. Közhírré tétette, aki megöli a sárkányt annak bőséges jutalom üti a markát. Sokan mentek a sárkány ellen, vissza azonban senki sem tért. Volt a faluban egy íjkészítő és annak egy siheder korú fia. Egy napon, mikor már minden remény és vállalkozó kedvű vitéz is elfogyott, így szólt a fiú az apjához: - Apám, készítsen nekem egy íjat, azzal fogom megölni a sárkányt. A sárkány szívét elhozom magának, fizetségül az íjért. Úgy tartják, hogy aki a sárkány szívéből eszik, az nagyon sokáig fog élni erőben, egészségben. Az apja nem szólt semmit csak térült-fordult és egy új íjat adott a fia kezébe. Elárulta, hogy már várta a kérését, és amikor az első birkát elragadta az a bestia, már akkor elkezdte készíteni ezt az íjat. Ez a fegyver olyan erővel bír, ami átüti a sárkány pikkelyes páncélját és a szívéig repíti a vesszőt. A fiú megköszönte az íjat és a vesszőket, majd búcsú nélkül hátat fordított az öreg mesternek és eltűnt a vadonban.
Háromszor kelt fel a Nap és nyugodott le, de a fiúnak még hírét sem hallották. A negyedik napon azonban, mikor a Nap égi útjának a közepén járt, megjelent a fiú egy nagy batyuval a hátán. Megállt az apja előtt, kivette a sárkány szívét és azt mondta az apjának:
– Apám, a fizetség az íjért. Majd nyárson megsütötték és megették. Az íjat elnevezték Sárkányszívnek.
A későbbiekben még sok falut szabadított meg az íj és a fiú a gonosz sárkányoktól. Lehet, hogy a mai napig élnek erőben, egészségben. Aki nem hiszi, járjon utána.

Amennyiben elnyerte tetszésedet a Sárkányszív története és a képen látható íj, rendeld meg a lenti gombra kattintva, hogy egyeztethessünk a részletekkel kapcsolatban.
Navigáció
Legutóbbi bejegyzések
Kapcsolat
Cím: 4485 Nagyhalász Ószőlő u. 88.
E-mail cím: molnarsandor@molnarij.hu
Telefon: (mobilon érintéssel hívható)