Szerte a királyságban zúgolódott a nép, mert királyuk, mely a trónt bitorolta, csellel jutott hatalomra, ezzel letaszítva a trón jogos örökösét. Ez az uralkodó sanyargatta, kihasználta és gonoszul büntette a népet. Egy maroknyi csapat mely hű volt a jogos örököshöz, úgy döntött, hogy visszaszerzi a trónt, és vele együtt a hatalmat.

A szerencse melléjük szegődött, mikor a király kilovagolt csatlósaival a közeli erdőségbe vadászni. Most az következne, hogy orvul lelőtték a trónbitorlót és visszaszerezték a királyságot. De nem így történt. A trónbitorló remek íjász hírében állt. Csak íjjal vadászott. Ezt használta ki a maroknyi csapat. Meglesték, hogy mikor akarja a gímszarvast lelőni., majd abban a pillanatban a csapat legjobb íjásza is célba vette a szarvast. A vesszők egyszerre terítették le a vadat. A király látván, hogy két vessző van az állatban, éktelen haragra gerjedt. Meg akarta büntetni a lesi íjászt, ki bátran a színe elé állt és szemrebbenés nélkül állította, hogy az ő vesszője terítette le a szarvast. A bátor ifjú tudta, hogy a trónbitorló szeret versengeni, ezért azt javasolta, hogy egy versenyen döntsék el, hogy ki a jobb. A király belement a játékba, de hogy legyen tétje, az életével fizet a fiú, ha veszít. A fiú elfogadta a feltételeket, de volt egy kikötése. Ha ő nyer, a király lemond a trónról és a jogos király lép a helyébe. Ezen a dölyfös és beképzelt trónbitorló nagyot derült, de elfogadta a feltételeket. Úgy vélte, hogy nála jobb íjász nincs kerek e világon.
Így esett, hogy a fiú íját azóta csak úgy emlegetik, hogy Trónfosztó.